Média

A  felcsúti Pancho Hotel felkérésére dekorációnkkal részt vettünk a Tv2 Trendmánia című műsorában. 2023.október 7-én láthattátok a felvételt, amelyben a hotelt, mint esküvői helyszínt mutatták be. Ehhez készítettünk szertartás és

Ahogy arról már korábban írtunk, idén is forgatott velünk a Trendközelben stábja. Múlt vasárnap, vagyis  március 22-én pedig a tévében is lement, ha lemaradtál róla vagy csak szívesen újranéznéd a

Mi is tudjuk, hogy minőségi és kemény munka mellett oda kell figyelni arra is, hogy bekerüljünk és benne is maradjunk a köztudatban. Ehhez pedig a legjobbak a különböző média megjelenések,

Ma már szinte elengedhetetlen az állandó online jelenlét és a média lehető legtöbb szegmensében való szereplés, a vállalkozások és cégek hírének elterjedésében és fenntartásában. Ezért mindig  örülünk annak, amikor egy

Ki mondta, hogy esküvőt csak tavasszal és nyáron érdemes tartani? Ki mondta, hogy egy téli esküvő csak “karácsonyos” hangulatú lehet? Mi biztosan nem! Erre a legjobb bizonyíték, a 2018 decemberében

A Big Day Esküvői Magazin izgalmas fotózásán vettünk részt, a Budapest szívében található Anker’t romkocsmába, melynek romantikus, romos épületét a 70’es évek stílusában öltöztettük fel. Hanyag elegancia, vibráló színek, rojtos

Februárban ismét részt vehettem  a DUNA TV Család Barát magazin műsorában. Gregor Bernadettel és férjével beszélgettünk az esküvői köszönetajándékokról és a dekorációról. A köszönetajándék népszerű napjainkban,  az ifjú pár köszönetét

Idén először vettünk részt az Őszi Esküvő Kiállításon a Hungexpon. Partnereink voltak a Tropicarium rendezvényhelyszín, Tuli Virág virágdekoráció és a Dreamvoice rendezvénytechnika. A Tropicarium hangulatához alakítottuk dekorációnkat. Nézzétek meg a

Őszi barokkos elegancia… Nemsokára megjelenik a BIG DAY Esküvői Magazin szeptemberi száma . Nagy örömünkre szolgált hogy kidekorálhattuk a tatai Kristály Hotel éttermét és Barokk Udvarát a fotózáshoz.A magazin szerkesztői

ATV.hu – FAPADOS MENYEGZŐ MAGAZIN MŰSOR A magazin műsor arra vállalkozik, hogy körbe kalauzoljon Titeket az esküvői előkészületeken. Különböző dekorációs stílusokat és témákat mutatunk be, melyek segítségetekre lesznek az előkészületeknél!

DUNA TV – Család Barát Magazin Májusban az a megtiszteltetés ért, hogy a Duna Televízió meghívott a Család Barát című műsorába, ahol az esküvői előkészületekről beszélgettünk Csézyvel és a műsorvezetővel,